A Csendes-óceán Japán délnyugati partjainál lévő egy részét Hyūga-nada-tengernek nevezik. Itt (Miyazaki megyében) található Kōjima (japán írásmóddal: 幸島) sziget, a Kushima nevű település van hozzá legközelebb.
Ez a sziget elsősorban a vadon élő japán makákó kolóniáiról ismert. Az állatok megfigyelése 1947-ben kezdődött, és 1952-től minden egyedet megjelölnek, hogy a szaporodást, az egyedek családi szálait nyomon lehessen követni.
A japán makákó (Macaca fuscata) igen értelmes faj, "hómajom"-nak is nevezik. Fürdőzésre használja a vulkánok melegítette kellemes hőmérsékeltű tavakat, illetve hógolyókat formál saját szórakoztatására.
A Kiotói Egyetem Főemlős-kutató Intézete a főemlősök nemzeti kutatási központja is tanulmányozza az itt élő állatokat. A megfigyelések az állatok csoportos viselkedési szokásaira irányulnak, illetve kísérletek is zajlanak.
Az alábbi megfigyeléseket 1952 és 1958 között jegyezték fel (ezt a megfigyelést tartalmazza Ken Keyes könyve):
A szigeten élő vad kolóniát a kutatók folyamatosan a homokba dobott édesburgonyával látták el. A majmoknak ízlett az édesburgonya, az ételre ráragadt homok azonban zavarta őket. Az „Imo-nak nevezett tizennyolc hónapos nőstény megmosta a burgonyákat, és ezzel megszüntette a zavaró motívumot. A fortélyra anyját is megtanította. Játszótársai szintén elsajátították az új módszert, és szüleiknek is megmutatták. Rövidesen az összes fiatal egyed megmosta burgonyáit, de csak a gyermekeiket utánzó felnőttek tanulták meg ezt a viselkedést.
1958 őszén az eképpen eljáró majmok száma a szigeten már jócskán megnövekedett, a szám nagyságrendjét Dr. Watson 100 egyedben határozta meg. Ekkor csaknem az összes, a szigeten élő majom, minden további behatás nélkül, egyszerre csak mosni kezdte a burgonyákat.
Ha az esemény kizárólag azon az egy szigeten történt volna meg, alighanem úgy gondolták volna, hogy létezik valamiféle kommunikáció a majmok között, s hozzákezdtek volna ennek a kommunikációs módnak a felkutatásához.
Ám a környező szigeteken élő majmok szintén mosni kezdték a burgonyákat. Még a japán szárazföldön honos majmok is így cselekedtek. Semmiképpen sem lehetséges tehát, hogy ezek a majmok bármilyen, általunk ismert módon kommunikáltak volna egymással.
Ez volt az első eset ilyen megfigyelésre. Feltételezték, hogy léteznie kell valamiféle, ezekre a szigetekre kiterjedő morfogenetikus struktúrának vagy mezőnek, amelyen keresztül a majmok képesek voltak egymással kapcsolatba lépni.
Malcolm Lyall Watson 1939. április 12-én Johannesburgban született, három testvér legidősebbjeként.
Apja skót építész, anyja radiológus. Korán megtanult olvasni, amikor iskolába ment, már 800 dél-afrikai madárfajt ismert. Botanikus, zoológus, biológus, antropológus és etológus volt, 23 évesen a johannesburgi Állatkertet igazgatta.
A 100. majom kifejezést Watson használta először a kritikus tömeg megjelölésére.
Sok támadás érte, pedig a feljegyzés csak néhány bekezdésől állt, mítoszt a média csinált belőle.
1986-ban Watson "az általa alkotott metaforának" nevezte a kifejezést.
2008. június 25-én halt meg.
Ifjabb Ken Keyes 1921. január 19-én született Atlantában, gazdag család egyetlen gyermekeként.
15 könyvet írt a személyes növekedés és a társadalmi tudat témakörben.
Ő alkotta meg a Living Love önfejlesztő módszert.
Több súlyos betegsége volt, melyeknek kezelése, és a betegségek miatt átélt élményei, a különböző önfejlesztő módszerek kísérték végig életét.
1984-ben jelent meg A századik majom című könyve a nukleáris háború veszélyeinek megelőzése érdekében.
1995. december 20-án halt meg Coos Bay-ben.
